N Sync
Az ’NSync 1996-ban alakult, de gyökerei a Michael Mouse Club című televízós műsorba nyúlnak vissza, ahol többek között Britney Spears és Christina Aguilera is felbukkant. Itt barátkozott össze Justin Timberlake és J.C. Chasez, a csapat két alapító tagja. Később hárman csatlakoztak hozzájuk: Chris Kirkpatrick, Joey Fatone és Jame Lance.
„Minden idők legsikeresebb fiúcsapatát” végül 1996-ban alapították meg, és az ’NSync nevet keresztnevük utolsó betűiből állították össze. Első lemezüket először Németországban adták ki, és miután Európát hónapok alatt meghódították, az Egyesült Államok következett.
1998-ra bemutatkozó lemezükből már 10 millió példány kelt el. Rajongóikat az év végén egy karácsonyi albummal örvendeztették meg. 1999-ben a csapat összetűzésbe került saját menedzsmentjével, és csak hosszas pereskedés után tarthatták meg nevüket.
2000 márciusában jelent meg a No String Attached című album, és rekordmennyiség kelt el belőle rögtön az első héten. A Bye, Bye, Bye Grammy-jelölést kapott az év felvétele kategóriában.
2001-ben újra stúdióba vonultak, hogy felvegyék a Celebrity című korongot. Ezúttal már ők is részt vettek a dalok írásában, elsősorban J.C. és Justin. Nemcsak az album volt hatalmas siker, de az azt követő Popodyssey turné is.
Ahogy azt sejteni lehetett, J.C. Chasez és Justin Timberlake szólókarrierbe kezdett. Míg J.C. csupán szolid sikereket ért el, Justin Több Grammy-díja is begyűjtött.
A ’NSync azóta hivatalosan nem oszlott fel, és néha egy-egy dal erejéig összeállnak koncertezni. Nyilatkozataik alapján azonban Justin már nem szívesen dolgozna együtt a csapattal.